Ötlet - grafika - megvalósítás
Megbízhatóság - gyorsaság - pontosság
Könyvnyomtatás
már 1 példánytólKereskedelmi kiadványok
kupontól a katalógusigMegszemélyesítés
Kérje ajánlatunkat!
Névjegy készítésekor a leggyakrabban felmerülő gondolat - hogy legyen kicsit más, mint a többi. Ne legyen átlagos, amit ügyfelünk, ismerősünk besüllyeszt a többi közé és napok múlva már nem is emlékszik rá, hogy a sok száz egyformának tűnő közül melyik is lehet a miénk.
Sokféle módon tehetjük emlékezetessé névkártyánkat. A grafika sokszínűségén túl válogathatunk a kreatív papírok széles skálájáról, vagy a standard műnyomó papírok mellett alkalmazhatunk fényes illetve matt fóliázást.
Egy jól kigondolt grafikát hangsúlyosabbá tehetünk, ha UV lakkozást társítunk a matt fólia mellé, ahol a selymesen sima matt felületen fényes alakzatokat tudunk megjeleníteni, így kiemelhetjük logónkat, fényképünket vagy bármely grafikai elemet.
Számos kötet, kereskedelmi kiadvány fordul meg nap mint nap kezünkben. Az alábbi tartalommal a kiadványok szerzőinek, szerkesztőinek szeretnénk segítséget nyújtani.
Egy könyv szerkesztésének szabályai vannak, de egy céganyagnak, kereskedelmi kiadványnak is. A nyomtatásra szánt tartalmat tördelés előtt érdemes ezen szabályok mentén is átgondolni. A könyvek az esetek nagy részében három fő részből állnak. Ezek: a főszöveg, a járulékos részek, valamint a könyvborító.
A címnegyed a járulékos részek eleme, a kötet el nem hagyható része, a könyv első négy oldala. Az oldalak tartalom szerint az alábbiakból állnak: szennycímoldal, sorozatcímoldal, címoldal, impresszum.
Jó tudni!
A címnegyedet nem számozzuk, de ezek az oldalak is beleszámítanak a könyv terjedelmébe.
Gyakran előfordul, hogy magazinokban, napilapokban, direkt küldeményekben, egyéb kiadványokban lehetőség van önálló kiadványok, szórólapok, kedvezmény és kuponkártyák, áruminták egyéb aplikációk elhelyezésére, behúzására, akár mellékletként is. Ilyenkor egy meglévő kiadvány terjesztési rendszerén keresztül akarunk elérni meglévő vagy újabb célközönséget.
A behúzott termék kerülhet tetszőleges vagy meghatározott helyre, erről megrendeléskor rendelkezni kell. A kiadók lehetőséget adhatnak akár áruminta elhelyezésére is - rögzítéssel.
Megjelent:176 Kereskedelmi kiadványok

A prospektus általános, néhány oldalból álló nyomtatvány, rendszerint egy gyártmány, termék, szolgáltatás reklámozására szolgál. Többnyire képes, színes, figyelemfelkeltő, de közölheti termék/szolgáltatás szakmai, műszaki adatait és az árat is. Esetenként megrendelőlapot is tartalmaz. Formátuma lehet a tartalom presztízse, a terjedelme és a választott alapanyaga tekintetében hajtott, füzet,...
Megjelent:201 Termékcsomagolások

Lehet termékcsomagolás része, illetve a termék értékesítéséhez kapcsolódó a legfontosabb termékjellemzőket bemutató nyomtatvány.
Megjelent:158 Ügyviteli kiadványok

Többnyire a hivatalos levelezések nélkülözhetetlen eszközei a borítékok. A jellemző standard boríték méreteket az alábbi linken találhatja. A boríték záródása szerint lehet: enyvezett, szilikonos, öntapadó. A boríték lehet normál vagy ablakos, ez utóbbi esetben ne feledkezzünk el az ablak pozicionálásáról. A standard borítékok grafikájának a szerkesztésnél figyelembe kell...
Megjelent:175 Felületkezelés
A dombornyomás oly művelete a nyomdászatnak, mely a papir stb. egyik oldalán reliefszerüen látható; a nyomdai sajtón vagy e célra készült sajtoló gépeken készül mint díszmű vagy védjegy (értékpapirokon, szelvényeken mint szárazbélyeg). A dombornyomást többnyire fehéren, vagy alkalmi dolgokon szinekben nyomják ércbélyegző segélyével, melybe...
Megjelent:174 Kereskedelmi kiadványok

Több terméket, technológiát részletesen bemutató kereskedelmi kiadvány. Formáját – terjedelmét tekintve lehet irkafűzött füzet, vagy ragasztókötött kiadvány.
Megjelent:168 Felületkezelés
Könyvek címlapjának, gerincének feliratozására szolgáló eljárás, melynek során betűket, vonalas ábrákat préselnek a borítóba. Ha fém, vagy színes fóliát használnak hozzá (a betűket ezen keresztül nyomják a borítóra), akkor a betűk fémszínűek ill. színesek lesznek. Ha nem használnak fóliát, akkor vaknyomásnak hívjuk az eljárást. ...
Megjelent:221 Kereskedelmi kiadványok

A klasszikus irattartás, irattárolás eszköze. Paramétereit meghatározza a felhasználás célja: mennyi dokumentumot milyen hosszú ideig akarunk tárolni benne. Működésünk során számos mappát és egyedi iratgyűjtőt készítettünk - több mint 90 egyedi stancformával rendelkezünk -, amennyiben az ajánlati paraméterek meghatározásához segítségre van szüksége, forduljon bizalommal munkatársainkhoz. Példák a...
Megjelent:150 Kereskedelmi kiadványok

Naptárnak nevezzük a napok nyilvántartásának rendszereit. A naptárak általában a Nap csillagok közötti mozgásán, az (évszakok) és a Hold fázisváltozásain alapulnak. A naptárak rendszere történelmi koronként és földrajzilag eltérő, gyakran kapcsolható a helyi társadalom vallásának rendszeréhez. Ami miatt népszerű: reklámhordozó felület egész évben. A jó naptárat...
Megjelent:166 Kereskedelmi kiadványok

A plakát sajátossága, hogy hosszabb időn keresztül hat, legyen akár kültéri vagy beltéri Miért használják gyakran? nem lehet kikapcsolni, nem lehet átlapozni, nézni kell, széles a publicitása, tartósan hat, ingerszegény környezetben nagyon erős a...
máj.-17 Hírek

Névjegy készítésekor a leggyakrabban felmerülő gondolat - hogy legyen kicsit más, mint a többi. Ne legyen átlagos, amit ügyfelünk, ismerősünk besüllyeszt a többi közé és napok múlva már nem is emlékszik rá, hogy a sok száz egyformának tűnő közül melyik is lehet a miénk. Sokféle módon...
máj.-09 Hírek

Számos kötet, kereskedelmi kiadvány fordul meg nap mint nap kezünkben. Az alábbi tartalommal a kiadványok szerzőinek, szerkesztőinek szeretnénk segítséget nyújtani. Egy könyv szerkesztésének szabályai vannak, de egy céganyagnak, kereskedelmi kiadványnak is. A nyomtatásra szánt tartalmat tördelés előtt érdemes ezen szabályok mentén is átgondolni. A könyvek az...
ápr.-25 Hírek

Gyakran előfordul, hogy magazinokban, napilapokban, direkt küldeményekben, egyéb kiadványokban lehetőség van önálló kiadványok, szórólapok, kedvezmény és kuponkártyák, áruminták egyéb aplikációk elhelyezésére, behúzására, akár mellékletként is. Ilyenkor egy meglévő kiadvány terjesztési rendszerén keresztül akarunk elérni meglévő vagy újabb célközönséget. A behúzott termék kerülhet tetszőleges vagy meghatározott helyre,...
ápr.-20 Hírek

Az elmúlt időszakban ismét egyre többet tapasztaljuk, hogy a gyártásra érkező grafikák nem felelnek meg a nyomdai kivitelezéshez szükséges alapvető technikai paramétereknek. Hibás alapanyagból nem lehet tökéletes nyomatot készíteni. A legjobb kreatív megjelenését is keresztülhúzhatja a rosszul előkészített grafikai állomány. CTP segédletünket ajánljuk grafikusok, webdesignerek, kiadványszerkesztők, produkcuiós...
ápr.-16 Hírek

A mappák hasznos eszközei a mindennapoknak. Ha komoly tárgyalásokat folytatunk egy-egy termék vásárlásáról, akkor az értékesítő biztosan nálunk hagy szép mappában információs csomagot. Vagy gondoljunk bármely szolgáltatónál kötött szerződésünkre, biztosan egy mappával a kezünkben hagyjuk el az irodát. Felhasználását/funkcionalitását tekintve többféle mappa típust különböztetünk meg:
márc.-21 Hírek

Ha leporelló megrendelésére kerül sor, gyakran kérdezünk vissza. Örökzöld szórólap formátum, amikor egy kicsit több témáról kell szólni. Standard kiinduló mérete kiterítve A/4 és utána következnek lehetőségek a hajtásra: egy hajtás, kettő, lépcsőzetes, göngyölt, oltár. Ha hajtott szóróanyagban gondolkodunk érdemes végiggondolni, hogy a tartalom és...
febr.-03 Hírek

Második éve stagnál a kis- és közepes vállalatok karácsonyi forgalma, ezt az eredményt azonban csak jóval intenzívebb marketinggel tudták a cégek elérni. - derül ki a Marketing Commando kutatásából. A pénzügyi válság elhúzódó hatásai figyelhetők meg a kisvállalatok karácsonyi forgalmán. A Marketing Commando 2012 januárjában végzett...
dec.-29 Hírek

Tisztelt Partnerünk, 2012. január 1-jétől módosul a környezetvédelmi termékdíjról rendelkező törvény. A törvény módosítása alapvető változásokat hoz a környezetvédelmi termékdíj fizetésével kapcsolatban. Környezetvédelmi termékdíj = zöld adó !!! Változik a termékdíj fizetésének módja: A környezetvédelmi termékdíjat - nyomdai termék után...
dec.-19 Hírek

Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság módosító javaslata alapján a parlament az utolsó pillanatban átírta a jövő január elsejétől életbe lépő környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényt. Az eredeti terv szerint január elsejétől az döntötte volna el, hogy kell-e kilónként 64 forintos termékdíjat fizetni a sajtótermékek után,...
dec.-16 Hírek

Az évzárás kapcsán az Innovariant Nyomdaipari Kft. ofszet és digitális nyomdája, valamint grafikai stúdiója az alábbi nyitva tartással áll rendelkezésre: Ünnepek előtt és a két ünnep között a nyomda nem áll le, folyamatosan dolgozik. Nyitvatartás: December 19-23.: 8-16 óra December...